Rólunk





Rólunk

A mátészalkai menhelyünk 2010 január 10 óta működik (16 éve), hogy segíteni tudjunk a rászoruló állatoknak. Jelenleg 144 kutya él nálunk. Akik velünk vannak, a legesélytelenebbek. Mi nem válogatunk: nem a kistestű, divatos fajtákra összpontosítunk, hanem mindenkit mentünk, és legtöbbször a fekete vagy kevésbé keresett kutyákat. Nem véletlen, hogy sokan több mint 4 éve várakoznak a menhelyünkön.

Ezért szeretnénk menhelyünket Budapest mellé költöztetni. Az új menhelyen nem hideg kinti kennelek lennének, hanem egy nagy, szigetelt, fűthető-hűthető épület, sok belső, meleg kuckóval és tágas kültéri kifutókkal – minden a kutyák jólétéről szólna. Egy tökéletes cicaház is a terv része, ehhez már sok építőanyagot is összegyűjtöttünk.

Minden az állatokért lenne, nem emberi lakhatást szolgáló házat akarunk építeni, és a kutyákat hideg kennelekben tartani. Nemcsak a jelenlegi kutyáinknak, hanem a következő években mentésre váró szabolcsi állatoknak is az egyetlen lehetősége a Budapest melletti költözés, ahol több örökbefogadás, önkéntes és látogató van. Szabolcsban, Mátészalkán, ez sosem volt igazán adott.

2022 augusztusa óta gyűjtünk erre az álomra, és azóta a támogatóknak hála már több mint 4.5 millió forintot (17 657 CAD) sikerült összegyűjteni. Az álom megvalósításához azonban még hosszú út áll előttünk.

Építsünk együtt egy menhelyet a szabolcsi esélytelen kutyákért és cicákért!
HA SEGÍTESZ, HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK!